Időközben elérkezett a házasság és a nászéjszaka ideje.
Alkonyodik. Az emeleti terasz alatt nyár és fűzfák állnak. Hajlongó lombjaik között egy autóparkolóra lehet rálátni. A parkoló mögül frissen nyírt pázsit indul ki, melynek bársonyos felszínét elszórtan bokrok és bozótok szakítják meg. Az egész mezőt egy szürkészöld erdősáv zárja le.
A teraszt műgyep borítja, melynek közepén egy csobogó szökőkút csillog. A szökőkút körül, néhány cserepes fa alatt beépített virágágyások fekszenek, és egy pár kerti pad áll. Béla és kedves van jelen.
- Akarlak feleségemül.
- Akarlak férjemül.
Mindketten:
- Kitartok melletted jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben, egészségben-betegségben. Tisztelni és szeretni foglak és soha el nem hagylak, míg a halál el nem választ.
Béla sohasem érinti kedvesét parázna vagy erőszakos céllal. Gyengéden megcsókolja őt. Könnyű selyemruháik lágyan a gyepre hullanak. Aztán megcsókolja az ő bársonyos bőrét mindenhol. Mindvégig olyan lágyan és gyengéden öleli, hogy szinte hozzá sem ér. Ő azonban nem akar kilépni a karjai közül. Miközben elfogadja az ő életet adó szerelmét, eljut a legszebb érzelmekhez, érzi, hogy meg fog foganni, azaz - ahogy a kultúránkban mondják - gyümölcsöző állapotba jut.
Mindez a legnagyobb boldogsággal tölti el.