E könyv 25 év utáni megtisztult újra készítését, a szülőanyámnak köszönöm, akit Julianna Viktóriának hívtak[1]. Felismerte, hogy
a tanaimtól haladéktalanul el kell határolódnom! Ne vigyék az időmet tovább a kezdővagyonom forgatásának a rovására! Soha nem jutnak érvényre, de mások kihasználják a késedelmeimet, ami a kezdővagyonom egyrészt jogszerű, másrészt a jogaim sértő elvételébe kerül!
Konverzióra hajlamos volt, és egy súlyos elzáródásos sztrókkal tudta jelezni, hogy mennyire komoly a baj.
- Igen. Megtörtént. - nézett rám 23-án reggel, míg lefelé hajolva karjait az ágy sarka felé tartotta.
A sztrók előtt egyszerre hét ételt készített, sok beszédjéről volt híres. Az agrár egyetemen biometriát tanított. Profi ingatlanközvetítő, sikeres építtető volt. Azóta önállóan a fekvésen kívül nem tudott cselekedni, gondolatait nem tudta megfogalmazni. A sztrók 2018. április 23-án történt. Ez a nap volt az ő önfeláldozó eltávozásának a kezdő időpontja.
Égi vezetés alá került, és egyenként mindent bejósolt. Megvárta, míg a szofizmustól maradéktalanul elhatárolódom, a vagyonom elvételével szembefordulok, ha lesz jogorvoslat.
2023 július utolsó éjszakáján, amikor az ügyvédünk a vagyonaink elvevőinek kiküldte a felszólításokat, felkelt az ágyból:
- Itt az idő, indulni kell! Jön az autó, visznek! – ismételte – Itt az idő, indulni kell! Jön az autó, visznek!
Augusztus 1-én, majd 6-án már a próbára tételem minden egyes tanától elhatárolódtam. Mint előre várható volt, önkritikámmal magam semmisítettem meg azokat. A cím Gyertyafények lett, de minden lap üres lett, mindent kitöröltem. A Rivaldafényben című könyvem minden egyes hibáitól is elhatárolódtam.
Azt követő nap, amikor a próbára tételem tanaival szemben az ellenállásom[2] tehát már maradéktalanul teljesült, a télikertben elesett.
Háromszor nyögött.
Én ezt már 1990 óta rendszeresen előre láttam, de úgy tudtam, hogy ez csak az oknyomozó újságírónő halála, aki a kisregényben egy vagyonelvétel – rablás – felszámolásáért az életét adta. Nem gondoltam, hogy az édesanyám is így esik el. Mindketten az elvett vagyon visszatérítéséért haltak meg.
Három gyermeknek – Andrásnak, Zoltánnak és Péternek – adott életet, mindennél több szeretetet, és katolikus neveltetést.
*
Az eleséstől kezdve egyetlen akaratlagos mozdulatot sem tudott tenni, akaratlagosan nyelni sem tudott. A neurológiára kértem tenni, míg jobban lesz, de nem a neurológiára, hanem a krónikusra tették.
A gyermekszeretete gyógyíthatta. Ha hazahozom és a homlokom a mellkasára fektetem, az irántam érzett szeretete napokon belül meggyógyította volna. De, ha meghal, egész életemben vádoltam volna magam, hogy mért nem vittem kórházba.
Kihívtam az autót, ami vitte. Nem gondoltam rá, hogy már nem látja a Babócsay utcát, ahol 28 év minden percében az életem, a családom boldogságát remélte. Ez éltette, ezért hívott nyugatról haza, amire a piacgazdaság és a jogrend helyreállása lehetőséget nyitott.
A felső szinten épített lakása a felhők közé emelkedik. Az égből gyönyörködve tekint ránk, míg az Isten kétszer adja vissza nekem, ezúton a gyermekeimnek, amit az ördög tőlem elvett?
A kórházban olyan ágyszomszéd jött mellé, aki a Lali fiára hivatkozva a gyermekszeretetét próbálta.
- Az én szép nagyfiam eljön és megment engem!
Nem tudom távollétemben zavarta-e az asszony? Vagy alapvetően csak figyelmeztetni akart, hogy meghal, már otthon legyen!
Csak fogadási időben lehettem ott. Értett, de nem tudott mozdulni. A gyermekszeretete volt az utolsó kapaszkodója.
Otthon nem volt a keringéssel problémája, de másnapra itt a keringése összeomlott. Majd két nappal rá, az eleséstől számított 8. napra befejezte evilági küldetését. Ez volt az ő önfeláldozó eltávozásának a záró napja. A kórházból a jobbjára szólította az Isten.
*
De ki is az anyám, azon túl, hogy a próbára tételem sikeres kiállásáért az életét adta.
1800-as évektől nemes Mórocz család sarja, az édesapja tanára szerint így ő is Széchenyi rokon, bár ezt én nem hiszem.
A századfordulón 1902. január 2-án született az édesapja, aki a Sándor mellé a Menyhárt, Gáspár, Boldizsár keresztneveket kapta. Kiskunmajsa mellett, a szegedi úti tanyasi iskolában tanított, ott születtek a gyermekei, édesanyám harmadikként. Az iskolaépületben éltek, nevelkedtek. A pulykák az udvaron nagyobbak voltak nála. Korán megtanulta, hogy növényültetéssel kell küzdeni a homokos talaj megkötéséért.
Kilenc gyermekes családból származott. Ha örökbe fogadtak volna egy gyermeket, miként jelen kisregény sztorijában, 10-en lettek volna.
A tanyasi iskola ma 1956-os múzeum.
*
Áldott hamvait, miután újra jóra fordultak a dolgaim, ha az Isten megsegít, a Kelenföldi Plébánia urna temetőjében örök nyugalomba helyezzük.
Gyertyát gyújtunk, hagy világítson a gyermekszeretete.